Semmilyen jótett nem marad megtorlatlanul

Húha, telik az idő, és régen nem írtam, így itt volna (van) az ideje. Azon töröm a fejem, hogy mostanában miféle sci-fi-vel kapcsolatos tevékenységben volt is részem? Ha az sf filmek és sorozatok torrentes letöltését annak vesszük, akkor ez végül is megvolt. Szépen, lassan alakul a gyűjteményem, de még sok-sok klasszikus darab hátra van. Per pillanat a Carl Sagan féle Kapcsolat megfilmesített változata jött le, illetve a Total Recall - Emlékmás. Meg most, hogy a TV2 elkezdte vetíteni és láttam az első epizódot, ezért nekiestem a 4400 elős évadjának is, most az csorog lassanként.

Na, de hogy a címmel kapcsolatban is írjak valamit. Miért mondom ezt? Nemrégiben egy régi cimborám megkérdezte, hogy nem lenne-e kedvem d20-as Star Wars-ot mesélni. Először nem akartam belemenni, mert a d20-at marginálisan ismerem csak, annyira, amennyire a D&D 3ed-ből meg lehetett ismerni, a SW d20-at meg annyira sem. Másodsorban pedig elég régen nem meséltem folyamatosan (cirka 3 éve), illetve leszámítva azt a 3-4 játékülést, amit amolyan karbantartásképpen meséltem pár hónapja, szóval nem vagyok gyakorlatban. Aztán persze én hülye elvállaltam.

És mit tesz ilyenkor egy sztahanovista sci-fi és fantasy güzü? Elkezd készülni, mint állat! Az Astrosynthesis progival bolygórendszereket rajzol, talál ki. Kalandötleteket gyűjt, vadászik, ötletel. A karaktereknek mindenféle háttérdolgokat gyárt…no is itt következett be a “megtorlás”. Kb 2-3 délutánt/estét azzal “szenvedtem”, hogy az egyik játékos srác hajóját minden részletekbe menőleg kidolgozzam. Megírtam a technikai leírását, a CC2-vel (Campaign Cartographer 2) megcsináltam a hajó deckplanjait (fedélzeti alaprajz), kerestem képet hozzá a neten, majd az egész csomagból egy kis ízelítőt küldtem a srácnak, hogy előre csorogjon a nyála, milyen klassz lesz a játék, mennyi energiát fektettek bele….és ekkor jött az arculcsapás.

Visszaírta e-mailban, hogy “Ez a hajó szar, ez nem kell, mert nem akarom LEGO-nak nevezni a kalandban.” (Utalva ezzel a hajó szögletes vonalvezetésére…amely tökéletesen megfelel a SW látványvilágának, jegyzem meg halkan).
Gondolhatjátok, csak kicsit lettem ideges…és azonnal eszembe jutott a mondás, miszernint: “Souvenir nyihaha nye kukucs protkó.” (Ford: Ajándék lónak ne nézd a fogát). Az még oké, hogy esetleg nem tetszik neki a hajó, vagy másikat szeretne (megjegyzem végig YT-1300-asért sírt végig…ami tök jó, csak kezd elegem lenni belőle, hogy minden csempészpöcs azzal furikázik.), csak ezt nem illik így a másik pofájába vágni. Lehet azt szépen és udvariasan is. Na persze az is igaz, hogy Steve stílusa ilyen, így nincs örök harag. Egyelőre csak elhalasztottam a kalandot addig, amíg egyrészt le nem nyugszom - mert félek végig szivattam volna a karakterét emiatt, ami nem célom normál esetben - másrészt meg, amíg Zita vissza nem jön Pestre, mert van neki egy jó szerepem, amit ő autentikusan tud majd előadni.

Addig pedig mindenki figyelmébe a mottó még egyszer: Jól gondold meg kinek és mikor teszel szivességet, mert a tetted nem marad megtorlatlanul!

One Response to “Semmilyen jótett nem marad megtorlatlanul”

  1. Norris: tök egyszerű a dolog, kapja meg az YT-1300-at, amiért annyira sír, majd a játékülés felénél veszítse el (letartóztatják őket, kiszökik börtönből, elköt első hajó, ami van, és az már az általad kidolgozott hajó - csak hogy egy nagyon snassz tippet adjak), és onnantól kezdve akár nevezheti LEGOnak is a hajóját. :P

Leave a Reply

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi közösség, Sci Fi hírek