Barátaim a (z)űrben

Én, én vagyok. Semmiképpen sem te. Ha kívülről szemléljük, akkor ő. (Ellenségeimnek: az) Csak akkor vagyok mi, ha többen vagyunk. Tititi tiiii tiiii tiiii tititi….és ők. Vagy olykor a nők, de ezt csak csendben és félve mondom. (Úr Isten, lehet, hogy túl sok Woody Allent olvastam mostanság?)

1974-ben láttam meg a napvilágot, Pécsett. Már egészen kis koromban gyermek voltam, és sokak sajánlatára, - köztük az én sajnálatomra is - ez azóta sem nagyon változott. Elég korán elköteleztem magam a sci-fi mellett. Ez kb. akkor következhetett be, amikor négy-öt éves koromban, az ajtó résén át titokban néztem az Alfa Holdbázis epizódjait. Bár korábban is mutattam hajlamokat a túlburjánzó fantázia irányába, és erről nekem kérem papírom is van! (Meglepően kimunkált gyermekrajzok formájában.) 12 évesen kikönyörögtem anyámtól, hogy vegye meg nekem Asimov “Alapítvány” trilógiáját, mert olyan szép Korga Györg festmény volt a borítóján. 12 éves és 2 napos koromban, meg úgy hajítottam a könyvet a sarokba, mint a sicc, az “Ez tök uncsi” felkiáltással. Ez az állapot 15 éves koromig tartott, amikor megtaláltam a könyvet a sarokban (gyakran takaríthattam, mi?), és belekezdtem, majd az első fejezeten átrágva magam rájöttem, milyen kis hülye pöcs voltam 12 évesen, amikor ez a könyv tulajdonképpen nagyon is jó!

A Csillagok Háborúja őrületből természetesen én sem maradhattam ki. Volt olyan nap, amikor a délelőtti, a délutáni és az esti előadáson is ott voltam, reménykedve, hogy ezen a vetítésen majd másfelé kanyarodik az X-szárnyú, és nem lövik le a kedvenc felkelő katonámat (aki mellesleg tök úgy nézett ki, mint egy gyerekkori cimborám apja). Csalódnom kellett. Akkori szemmel kisebb vagyonokat költöttem mozijegyre, amíg rá nem jöttem, hogy a mozinak van hátsó bejárata is, ahol könnyedén be lehet lógni. Ennek hatására 10 kilót híztam, azért, mert maradt pénzem fagyira. A merchandising gyűjtés is megvolt: kártyanaptár, újságcikk, fotók, játékbabák (Egy fölös Chewbaccát cserélnék egy köpenyes Yodára, ha valakit érdekel), sőt állítom, hogy nekem volt meg szinte először az országban a Jedi Visszatért film hangfelvételen, angolul. Érteni nem értettem persze, de a lézerfegyverek lövéseit, meg a fénykard “nyunnyogását” tisztán azonosítottam. Addig hallgattam, amíg a magnóm meg nem ette a kazit. Hiába adtam neki hashajtót utána…semmi eredmény!

Persze a komoly(abb) irodalom sem hagyott hidegen. A harmadikon lakó “entellektüell hajlamú” szomszédunknál vendégeskedve fedeztem fel a Galaktika magazin gyüjteményét. Azután úgy jártam rá, mint macska a tejfölre a speizban. Így szerettem meg az sf novellákat és kisregényeket.

15 éves koromban beszippantott a “szerepjáték” nevű fekete lyuk, és még most is erősen próbálkozom, hogy kijussak az eseményhorizont mögül. De azért büszkén jelentem, voltam már nővel, söt többel is, (és természetesen nem a szomszédban lakó, 20 dioptriás szemüveget viselő, kancsal és kapafogú rémséggel) és nem is úgy hívták őtket, hogy “Casey” Na persze nem azért írom ezt, mintha olyan rossz lett volna abban a fekete lyukban (hűűű ez elég kétértelmű lett - szerk. megj), hiszen így elkerültem a kemény drogokat és a züllött életmódot. A könnyűeket viszont sokkal simábban szereztem be.

Azóta is nagy kedvelője vagyok mindenféle SF dolognak, filmnek, regénynek, novellának, számítógépes játéknak, stb. No, meg természetesen ennek a tudományos oldala is érdekel. Mondom: érdekel! Nem azt, hogy értek is hozzá! Néha írok is ilyesmit, de itt a hangsúly a “néha” kifejezésen van. Úgy vélem a sci-fi szeretete a sírig elkísér majd, és fontolgatom, hogy a sírkövemre a “Sugározz fel, Scotty” feliratot vésetem. Továbbá….mi? Kik ezek? A halottszállítok? Oh…elnézést, akkor most be kell fejeznem! Viszlát egy másik dimenzióban!

Tisztelettel: Norris (aka T.G.Brown)